| | Üdvözöljük Honlapunkon
Önálló est a komádi Moziban
Táncház
Körös – Körül Néptáncegyüttes
2008. június végén alakult a csoportunk 13 párral akik komádi lakosok 20 - 45 év közöttiek, zömében házaspárok.
Az első fellépésünk októberben a szüreti
felvonuláson, majd az azt követő szüreti bálon volt.
Ezt nem sokkal követte a „Cuháré Kompánia” elnevezésű siker darabunk, melyet egy önálló est követett. A 2008-as évet a „Karácsonyi csoda" táncjáték zárta, mely jézus születését elevenítette meg táncban. A 2009-es év szintén nagy kihívásokkal kezdődött a néptánccsoport számára.
A március 15-i ünnepi műsorunk nagy sikert aratott. Fellépéseink során részt vettünk az Újirázi falunapon , a Megyejárás keretén belül bemutatkoztunk Debrecenben, részt vettünk a biharkeresztesi „Bihar-Bihor” Expon is, valamint a helyi óvodai, iskolai jótékonysági bálokon, a Majálison, a Hagyományőrző Lovasnapon.
Büszkén képviseltük Komádi városát Budapesten a Danubius rádió által meghirdetett Nemzeti vágtára való részvételért folytatott versenyzésben és utána a Nemzeti Vágtán.
A legnagyobb lehetőséget és sikert számunkra a Debreceni Virágkarneválon valamint az azt követő Nagyváradi virágkarneválon való fellépés jelentette.
A néptánc csoport művészeti vezetői Tóth Zsuzsanna és Tatár Árpád táncpedagógus.
Csoportunk céljai között szerepel a népzene, néptánc megőrzése a helyi, még meglévő szokások felkutatása és az utókor számára való megőrzése.
“…Van úgy , hogy megfeszülve erőlködsz…
Úgy kell énekelned, hogy ne érdekeljen, kapsz-e érte pénzt,
Úgy kell szeretned, mintha sosem bántanának,
Úgy kell táncolnod, mintha senki sem figyelne,
Szívedből kell jönnie, ha azt akarod, hogy jó legyen.” (Andrew Matthews)
|
|
|